Jogosítvány

Küldetésünk

Kedves Motoros Barátunk!

Örömmel értesítünk, hogy a Continental Safety-Hungarynél immár lehetőség van a motorkerékpár vezetői engedély megszerzésére is!

Elindítottuk a Safety-Hungary Motoros Iskolát.

Évente a tréningjeinket elvégző 1500-1800 motoros közül mintegy 300-an nálunk ismerkednek meg a motorozás alapjaival. Sokan csak kíváncsiságból, esetleg kalandvágyból próbálkoznak meg a motorkerékpár vezetésével az oktatásunkon, de a kezdők többsége azért fordul hozzánk, mert „A” kategóriás jogosítványt szeretnének. Az általuk elmondottakból az derül ki, hogy az autós iskolák némelyikében nem szívesen foglalkoznak kezdő motorosokkal, illetve nem elég odafigyeléssel vagy hatékonysággal folyik az oktatásuk. Mivel ilyenkor sokan megijednek a nehézségektől, vagy pusztán a sikerélmények híján elmegy a kedvük a motorozástól, ezért örökre feladják a motoros kirándulásokkal és a kétkeréken közlekedéssel kapcsolatos álmaikat. Nekik szeretnénk segíteni az új szolgáltatásunkkal, hiszen mi tudjuk, hogy motorkerékpárt vezetni nem ördöngösség, kortól és nemtől függetlenül megtanulható és ha kedvvel végzi az ember, akkor örök szerelemmé válik, beteljesül az álom. Megalakulásunk óta 13.000 motoros vett részt a vezetéstechnikai képzéseink valamelyikén. A többségük visszajár hozzánk, hiszen Ők már tudják, hogy nálunk milyen hozzáállással, odaadással és milyen hatékonysággal folyik az oktatás. Ezért bátran ajánljuk neked is a biztonságos motorkezelés elsajátítását célzó szolgáltatásunkat, akár a motoros jogosítvány megszerzése érdekében. Nézzük mennyiben más a Safety-Hungary Motoros Iskola, mivel tudunk többet kínálni, mint más hasonló profilú intézmény:
  • Mi mindannyian „Régi motorosok” vagyunk, és napi rendszerességgel használjuk a járművünket, így pontosan tudjuk, hogy mi az a legfontosabb tudás, ami a mindennapi közlekedésben elengedhetetlen egy motorosnak.
  • Éppen ezért mi elsősorban a biztonságos motorozáshoz szükséges ismereteket adjuk át és tanítjuk meg, aminek szinte a „mellékterméke” az A1, A2 vagy A kategóriás jogosítvány
  • A jogosítvány megszerzéséhez nem feltétlenül szükséges, de szerintünk elengedhetetlenül fontos vezetéstechnikai oktatást is tartalmaz a jogosítvány díja, ezért nálunk több órát töltesz nyeregben a vizsgáig
  • Az oktatóink a Honda szakembereitől tanulták meg a motoros képzés alapvető fogásait, és ezzel foglalkoznak évek óta a tanulóink nagy elégedettségére
  • Jól felkészített, biztonságos, újszerű és minőségi járműparkkal és eszközökkel tartjuk a képzéseinket
  • szolgáltatási környezetünk (tanpálya, tanterem, étterem, szociális létesítmények) is tükrözi az általunk képviselt minőségi színvona
És vegyük számba azokat a dolgokat is, amivel nálunk nem fogsz találkozni és ha erre számítasz, akkor inkább fordulj máshová:
  • Nálunk a biztos motoros tudás a lényeg. Nem támogatjuk a „nekem csak a jogsi kell” attitűdöt, mert még évek múlva is szeretnénk veled jókedvű motorosként találkozni az utakon vagy a továbbképzéseinken.
  • Ennek megfelelően nem javasoljunk, hogy eleve bukásra ítélve menjél vizsgázni. Ezért lehet, hogy több órát kell venned, de addig oktatunk, amíg azt nem érezzük, hogy biztonságban leszel az utakon. Mi nem adjuk fel!
  • Nem vagyunk partnerek a kiskapuk keresésében, csak a biztos tudásban hiszünk.
Bízunk benne, hogy a fentiek alapján segítségedre lehetünk a motoros jogosítványod megszerzésében is. Amennyiben érdekel az ajánlatunk, írj az jogsi@safety-hungary.hu címre, vagy hívj a 30/670-8592 telefonon.
Üdvözlettel:
A Continental Safety-Hungary Motoros Iskola csapata

Csapatunk

Papp Endre iskolavezető

Papp Endre
iskolavezető

Pétervári Mátyás vezető oktató

Pétervári Mátyás
vezető oktató
+36 70 606 6036

Szloboda Tamás üzletág vezető

Szloboda Tamás
projekt manager
+36 30 377 1074

Szabó Ákos motoros vezetéstechnikai oktató

Szabó Ákos
vezető instruktor

Földi Attila motoros vezetéstechnikai oktató

Földi Attila
motoros vezetéstechnikai oktató

Szikora Balázs motoros vezetéstechnikai oktató

Szikora Balázs
motoros vezetéstechnikai oktató

Oktatási helyszín

Oktatási Helyszín

A gyakorlati oktatásainkat a Continental Safety-Hungary 2000 m2 tanpályályán a
1108 Budapest Kozma u. 3/A alatt tartjuk.

Ezen a helyszínen 10-22 óráig megtaláltok minket. A központunk

  • tanteremmel és
  • szimulátor teremmel,
  • bárral,
  • étteremmel,
  • öltözővel és
  • mosdókkal van felszerelve

A forgalmi vizsgára általában a X. kerület utcáit járva készítjük fel a hallgatóinkat.
Ha kíváncsi vagy az oktatásainkra, bármikor ellátogathatsz hozzánk, szívesen látunk!

Képzéseink

AM - segédmotor-kerékpár kategória

Legfeljebb olyan egy személyes 50cm3 –s motor vagy robogó vezethető vele, ami 45km/h-nál nem megy többet. Magyarországon már 14 éves kortól.
https://edukresz.hu/kresz-es-mas/jarmuvezeto-kepzesi-kategoriak/am-kategoria/

A1 kategória

A 125cm3-s motorok többsége ezzel vezethető már 16 éves kortól. Városban ez többnyire elég.
https://edukresz.hu/kresz-es-mas/jarmuvezeto-kepzesi-kategoriak/a1-kategoria/

A2 kategória

Legfeljebb 35kW (48 Le) teljesítményű motorok vezetői engedélye. Általában ezek olyan könnyebb, kisebb járművek, amivel már vidáman lehet akár túrázni is. Az autók között király lehetsz vele a Kresz szabályok keretein belül. 18 éves kortól.
https://edukresz.hu/kresz-es-mas/jarmuvezeto-kepzesi-kategoriak/a2-kategoria/
  • A2 - előképzettség nélkül
  • A2 - két éven belül megszerzett A1 jogosítvánnyal
  • A2 - két évnél régebben megszerzett A1 jogosítvánnyal

A kategória

Ezzel a vezetői engedéllyel minden motorkerékpár vezetésére jogosult vagy. Ha egyből erre hajtasz, akkor legalább 24 évesnek kell lenned
https://edukresz.hu/kresz-es-mas/jarmuvezeto-kepzesi-kategoriak/a-kategoria/
  • A - előképzettség nélkül
  • A - két éven belül megszerzett A1 jogosítvánnyal
  • A - két évnél régebben megszerzett A1 jogosítvánnyal
  • A - két éven belül megszerzett A2 jogosítvánnyal
  • A - két évnél régebben megszerzett A2 jogosítvánnyal

Áraink

Számunkra az a legfontosabb, hogy amint kikerültél a képzésünkről, akkor már a lehető legbiztonságosabban tudj részt venni a motoroddal a forgalomban. Ennek az egyik feltétele, hogy biztonságosan tudd irányítani a járművedet. Meggyőződésünk, hogy ezt csak az előírtnál több gyakorlással és tanulással sajátíthatod el. Ezért mielőtt az árakra rátérünk, nézd meg, hogy nálunk hány órát kell legalább motoroznod az oktatóink irányításával:

Jogszabály által előírt óraszám Safety-Hungary Motoros Iskola
Elmélet Gyakorlat Gyakorlat
KRESZ Alap képzés (rutin) Forgalom Össz Minimális óraszám
város országút
A1;A2 22 6 8 2 16 30
A 22 10 11 5 26 34
AM 16 4 6 10 26
A2 (A1 2 éven belül) 4 6 2 12 16
A2 (A1 2 éven túl) 3 2 4 2 8 16
A (A1 2 éven belül) 6 8 2 16 16
A (A1 2 éven túl) 3 4 4 2 10 16
A (A2 2 éven belül) 4 4 4 12 16
A (A2 2 éven túl) 3 2 4 2 8 16

Ennek megfelelően a képzéseink díja a következő képpen alakul:

Elmélet Gyakorlat Összesen
KRESZ Alap képzés (rutin) Forgalom Vizsgák díjai
A1;A2 20 000 Ft 100 000 Ft 40 000 Ft 20 300 Ft 180 300 Ft
A 20 000 Ft 100 000 Ft 60 000 Ft 20 300 Ft 200 300 Ft
AM 15 000 Ft 100 000 Ft 20 000 Ft 11 800 Ft 146 800 Ft
A2 (A1 2 éven belül) 50 000 Ft 30 000 Ft 15 700 Ft 95 700 Ft
A2 (A1 2 éven túl) 5 000 Ft 50 000 Ft 30 000 Ft 20 300 Ft 105 300 Ft
A (A1 2 éven belül) 50 000 Ft 30 000 Ft 15 700 Ft 95 700 Ft
A (A1 2 éven túl) 5 000 Ft 50 000 Ft 30 000 Ft 20 300 Ft 105 300 Ft
A (A2 2 éven belül) 50 000 Ft 30 000 Ft 15 700 Ft 95 700 Ft
A (A2 2 éven túl) 5 000 Ft 50 000 Ft 30 000 Ft 20 300 Ft 105 300 Ft

Vannak szorgalmas, és vannak jó képességű tanulóink, akiknek a fenti óraszám elég a vizsgához. Sajnos garantálni még így sem tudjuk, hogy ennyi gyakorlással eléred az általunk elvárt motoros tudásszintet. Ezért lehetőséget biztosítunk pótórák megvételére 5.000 Ft/óra díjért. Ennek szükségességéről az oktatóval közösen kell döntenetek!

Jelentkezés képzésre

„A képző szerv tájékoztatási kötelezettsége a járművezető és a közlekedési szakember képzésben részvevők számára”  
  1. Safety-Hungary Motoros Iskola 1108 Budapest, Kozma u. 3/A; tel: +36 (30) 377 1074; email: jogsi@safety-hungary.hu; www.safety-hungary.hu
  2. Üzemeltető cég: N-Vogue Ker. és Szolg. Kft.
  3. Cégjegyzékszáma: 01-09-309790
  4. Az iskolavezető: Papp Endre email: endrepapp80@gmail.com
  5. Ügyfélfogadás helyei ideje: 1108 Budapest, Kozma u. 3/A, H-V:08:00-11:00
  6. Megegyezik az 1.-es pontban foglaltakkal
  7. A tanfolyamra vagy szaktanfolyamra való felvétel módja: személyesen…
  8. Az „AM” kategóriát kivéve orvosi alkalmassági véleményt kell kérni a házi orvostól (I.csop.) PÁV vizsgálat
  9. A tanfolyamra történő felvétel és vizsgára bocsátás feltételei:
- jelentkezési lap kitöltése - személyi igazolvány vagy AM kategóriában 14 éves korig elfogadható a diákigazolvány is - kategóriánkénti életkor betöltése vagy annál max. 6 hónapnál fiatalabb - orvosi igazolás az elméleti vizsgára jelentés feltétele („AM” kategóriánál nem kell) - a vizsgaigazolás kiadásához: sikeres forgalmi vizsga és a Közúti Elsősegély nyújtási igazolás szükséges, azt a vizsgaközpont az illetékes közlekedési igazgatási hatóság részére küldi meg (elektronikusan) - alapfokú iskolai végzettség hitelt érdemlő igazolása. kivéve AM kategória A rendelet szerint: A tanuló az alapfokú iskolai végzettségét legkésőbb az első vizsga napján igazolja a közlekedési hatóság részére. Ameddig a tanuló az alapfokú iskolai végzettséget nem igazolta, vizsgára nem bocsájtható, részére vizsgaigazolás nem állítható ki. Magyarországon tartózkodó nem magyar állampolgárnak orvosi alkalmasságit kell csináltatnia, valamint az alapfokú iskolai végzettségét igazoló eredeti bizonyítványt, oklevelet, a Közlekedési Felügyelőség vizsga ügyintézőjénél be kell, hogy mutassa, amennyiben szükséges akkor az Országos Fordító és Fordítás hitelesítő iroda által hitelesített fordítást mellékelni kell. A Felügyelőség megvizsgálja, hogy a bizonyítvány, oklevél szerepel-e a Mintatárba, egyezőség esetén a Közlekedési Felügyelőség engedélyezi az elméleti vizsgát. Ha német, angol vagy román anyanyelvű a jelentkező, akkor tesztvizsgát számítógépen tehet. Amennyiben más nyelven szeretne vizsgázni tolmács segítségével teheti meg. Az elméleti oktatáson, ha szükséges tolmács segítségét lehet kérni (tolmács költsége a tanulót terheli).    
  1. A tanuló által igényelt tanfolyam vagy szaktanfolyam tantárgyai a képzőszerv által tartott óraszámok
„AM” kategória: elmélet: 16 óra elméleti órák időtartama: 45 perc Gyakorlat: rutin: 4 óra városi: 6 óra vizsga:1 óra gyakorlati órák időtartama:50 perc „A1, A2, A” kat: elmélet 22 óra elméleti órák időtartama 45 perc „A1, A2”: gyakorlat: rutin 6 óra, város: 8 óra, országút: 2 óra, vizsga 1 óra gyakorlati órák időtartama: 50 perc. „A1 (B)”: elmélet 3 óra, gyakorlat: rutin 1 óra, város 1 óra , vizsga 1 óra „A2” (A1 két éven belüli elm.v.18 év) elmélet: - gyakorlat: rutin: 4 óra, város: 6 óra. országút:2 óra, vizsga 1 óra „A2” (A1 két éven túli 18 év): elmélet: 3 óra gyakorlat: Rutin: 2óra, város: 4 óra. országút: 2 óra. vizsga 1 óra „A” gyakorlat: rutin: 10 óra, város: 11 óra országút: 5 óra vizsga: 1 óra gyakorlati órák időtartama: 50 percesek. „A” (A2, Ak két éven bel.elm.v.24év): elm:- gyakorlat: rutin 4 óra, város: 4 óra országút: 4 óra vizsga 1 óra „A” (A2, AK két éven túl 20év): elm: 3 óra gyakorlat: rutin: 2 óra, város: 4 óra országút: 2 óra vizsga 1 óra „A” (A1 két éven belüli elm.v. 24év): elm:- gyakorlat: rutin: 6 óra, város: 8 óra, országút: 2 ó vizsga:1 óra „A” (A1 két éven túl.24 év) elmélet:3 óra gyakorlat: rutin 4 óra, város: 4 óra, országút: 2 óra vizsga:1 óra
  1. Jármű használat:
A1 kategória: Honda CBF125M; Honda SH125A A2 kategória: Honda VTR 250; A kategória: Honda CB600FA; AM kategória: Simson SB50 A tanuló saját járművet nem használhat  
  1. Az elméleti oktatásról hiányzó, egy következő tanfolyamon köteles pótolni a hiányzást. A hallgató köteles a gyakorlati óráról való estleges hiányzást időben, de legkésőbb 24 órával a gyakorlat megkezdése előtt az oktató részére bejelenteni. A megfelelően előre bejelentett, hiányzás miatt mulasztott gyakorlati órát az iskola illetve a gyakorlati oktató köteles egy más időpontban térítésmentesen megtartani.
  2. A tandíjak a következők:
AM:135.000.-: (elmélet: 15.000.- gyak.:120.000.-), A1:160.000.-(elmélet: 20.000.- gyak.:140:000.-), A2: 160.000.-(elmélet: 20.000.- gyak.:140:000.-), A2(A1 2éven belüli ):80.000.- csak gyakorlat A2(A1 2 éven túl 18év):85.000.- (elm: 5.000 gyak:80.000.-) A:160.000.-(elmélet: 20.000.- gyakorlat:160.000.-), A (A2 2 éven belül): 80.000.- csak gyakorlat A (A2 2 éven túl ): 85.000.- (elm: 5.000 gyak:80.000.-) A(A1 2 éven belül): 80.000.- csak gyakorlat A(A1 2 éven túl 24 év): 85.000.- (elm: 5.000 gyak:80.000.-) A tandíjakat befizetni lehet egy összegben és részletekben is a részletfizetés esetén a teljes összeget a gyakorlati vizsga előtt be kell fizetni. A tandíj tartalmazza az elméleti és a gyakorlati oktatás díját. Egyéb díjak:
  • Orvosi alkalmassági vizsgálat:
AM kategória kivételével (A1, A2, A,) orvosi alkalmassági szükséges melynek díja 7.200.-
  • Elméleti és gyakorlati hatósági vizsgadíjak
Vizsgadíjakat a 84/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet melléklete tartalmazza
  • Számítógépes elméleti vizsga vizsgatárgyanként: 4600 Ft
  • Járműkezelési vizsga 3600 Ft (AM), 4700 Ft (A, A1, A2)
  • Forgalmi vizsga 11000 Ft
  • Elsősegélynyújtó tanfolyam díja (nem tanfolyam köteles):10000Ft vizsgadíj:8200Ft
  • Jogosítványt az okmányiroda állítja ki 4000 Ft
  1. A szaktárgyak hallgatására akkor nem kötelező ha jogszabály azt lehetővé teszi 24/2005.(IV.21.)GKM rend.
  2. A tanuló kérheti az áthelyezését másik képző intézményhez. A tandíj hiányos részét ki kell fizetnie a képzési szerződésben rögzítettek szerint.
  3. Az oktatás helyszíne: az elméleti és gyakorlati oktatás: a Safety-Hungary 1108 Budapest, Kozma u. 3/A alatti telephelyén ill. a tanfolyamok szervezési helyén
  4. Pótórák igénylése. A kötelező levezetett óraszám után ha a gyakorlati szakoktató szükségesnek találja pótórát lehet igényelni melynek összege: 5000 Ft
  5. Az engedélyező hatóság neve, címe, telefonszáma: KAV (Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft.) 1082 Budapest, Vajdahunyad utca 45. tel: +36 1 510 0101
Felügyeleti szerv: KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., 1119 Bp. Than Károly u. 3-5.
  1. A vizsgázó jogait és kötelezettségeit a Felnőttképzési szerződés, a Ptk, a 24/2005-ös GKM.r. tartalmazza.
  2. A vizsgadíjakat a tanuló köteles befizetni, vagy megbízással a Safety-Hungary fizeti be a tanuló részére a KAV pénztárába, vagy személyesen fizeti be a tanuló.
21. A vezetői engedély vagy a szakképesítés kiadásával kapcsolatos jogszabályban meghatározott fontosabb előírások: sikeres gyakorlati vizsga után a KAV vizsgaigazolást állít ki. Ez alapján az Okmányiroda kiállítja a jogosítványt. Magyarországon tartózkodó nem magyar állampolgár a bejelentett lakcímet kell igazolja

Jelentkezési lap

Kérlek, töltsd ki a lenti linken elérhető űrlapot, mentsd le pdf. formátumban és küld el a jogsi@safety-hungary.hu email. címre.

Amint a részvételi díj megérkezik a számlánkra (legalább a rutin vizsgadíjig bezárólag)  akkor indítjuk az online kresz tanfolyamot.

Utalási adatok: N-Vogue Kft. 18203284-06034177-40010014

Közlemény: "jogsi" tanuló neve, jogosítvány kategória

https://ekapu.nkh.gov.hu/kgh/kepzoszerv/jellap/urlap

Egyéb dokumentumok

Vizsga útvonalak

A Safety-Hungary jóváhagyott motoros vizsgaútvonalai

Pesti út

Safety-Hungary Kozma u. 3 – Kozma u. – Jászberényi út – Tündérfürt u. – 526 sor – 530 u. – 526 tér – 516 u. – 513 u.- Lázár deák u. – Borsó u.- Újlak u.- Széchenyi u. - Bakancsos u. – Pesti út. – Cinkotai út – Pesti út – Csékút u. – Pesti út – Keresztúri út – Hárslevelű u. – Legényrózsa u. Jászberényi út – Kozma u. –  Safety-Hungary Kozma u. 3.

Megtekintés Térképen


Keresztúri út

Safety Hungary, Kozma utca 3.- Kozma utca - Jászberényi út - Keresztúri út - Rákosvölgyi út - Váltó út - Nemes utca - Hortobágyi utca - Dorogi utca - Váltó utca - Dömsödi utca - Kerepesi út - Veres Péter út - Őrhalom utca - Pósa Lajos utca - Legény utca balra - parkolás - Legény utca - Veres Péter út - Kerepesi út - Keresztúri út - Hárslevelü utca - Legényrózsa utca -  Jászberényi út - Kozma utca - Safety Hungary Kozma utca 3.

Megtekintés térképen


Éles sarok

Safety Hungary, Kozma utca 3.- Kozma utca - Jászberényi út -  Kőrösi Csoma Sándor út - Szent László tér -  Kőrösi Csoma Sándor út - Szent László tér - Halom utca - Kápolna utca - Ihász utca - Harmat utca - Gitár utca -Sörgyár utca - Bodza utca - Harmat utca - Sibrik Miklós utca - Gyalog utca - Fagyal utca - Maglódi út - Sirkert út - Kozma utca - Safety Hungary, Kozma utca 3.

Megtekintés térképen


KÖKI

Safety Hungary, Kozma utca 3.- Kozma utca - Sirkert utca - Maglódi út - Sibrik Miklós út - Sörgyár utca -  Szentimrey utca - Mádi utca - Lavotta utca - Harmat utca - Sibrik Miklós út - Vak Bottyán utca - Lehel utca - Üllői út - Simonyi Zsigmond utca - Bartók Béla utca - Sibrik Miklós út - Gyömrői út - Újhegyi út - Bányató utca - Hangár utca - Harmat utca - Újhegyi út - Mádi utca - Andezit utca - Korall utca - Újhegyi út - Kozma utca, Safety Hungary, Kozma utca 3.

Megtekintés térképen


Vecsés (autópálya)

Safety Hungary, Kozma utca 3.- Kozma utca - Újhegyi út - Maglódi út - Felsőcsatári út - Gyömrői út - Ferihegyi repülőtérre vezető út - 4-es út - Új Ecseri út - 400-as út - Fő út - Anna utca - Telepi út - Dózsa György út - Lőrinci utca - Lincoln út - 4-es út -  Ferihegyi repülőtérre vezető út - Gyömrői út - Örs utca- Előd utca - Felsőcsatári út - Kozma utca -  Safety Hungary, Kozma utca 3.

Megtekintés térképen


Pestszentlőrinc

Safety Hungary, Kozma utca 3.- Kozma utca - Újhegyi út - Gyömrői út - Sibrik Miklós út - Üllői út - Bem utca - Kiss Ernő utca - Lakatos út - Nefelejcs utca -Thököly út - Kosztolányi Dezső utca - Ráday Gedeon utca - Gyömrői út -  Örs utca- Előd utca - Felsőcsatári út - Kozma utca -  Safety Hungary, Kozma utca 3.

Megtekintés térképen